A Linde Gáz Magyarország Zrt jelen honlapját a következő rendelkezések szerint lehet használni:

1. Védjegy és szerzői jog, használati jogok

Védjegy és szerzői jog, használati jogok A honlap teljes tartalma – mint például a szövegek, képek, grafikák, hanganyagok, animációk és videók, beleértve a társaság márkajelzéseit és logóit, valamint a Linde Gáz Magyarország Zrt honlapjának elrendezését – védjegyoltalom alatt áll, illetve szerzői jogi törvények és más a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó törvények védik. Terjesztése, módosítása vagy másolása ezen oldalak tartalmának, beleértve az oldalak szerkesztését vagy bármilyen szerkesztési technika használatát is, tilos.

Linde Gáz Magyarország Zrt kifejezetten előírja, hogy azt a néhány képet, amelyek a honlapon találhatók, szerzői jogok védik harmadik féllel szemben.

Linde Gáz Magyarország Zrt kifejezetten előírja, hogy azt a néhány képet, amelyek a honlapon találhatók, szerzői jogok védik harmadik féllel szemben. Semmilyen jogot vagy engedélyt nem adnak a honlapon keresztül az ott található szellemi tulajdon használatára, beleértve a márkajelzéseket és a szerzői jogokat is. A Linde Gáz Magyarország Zrt írásos beleegyezése nélkül ennek a védett szellemi tulajdonnak a másolása, terjesztése, reprodukálása, továbbítása és használata nem megengedett. A honlap egyéb tartalma sem másolható, terjeszthető, módosítható, illetve nem tehető harmadik fél számára hozzáférhetővé. Különös tekintettel a szövegekre, szövegrészekre, vizuális anyagokra, amelyek nem használhatók a Linde Gáz Magyarország Zrt előzetes jóváhagyása nélkül.

A felhasználónak kizárólag az engedett meg, hogy egyszeri másolatot készítsen a weboldalról személyes, nem kereskedelmi célú felhasználásra, azzal a feltétellel, hogy a tartalom nem változik a másolás során, és valamennyi hivatkozás iparjogvédelem alatt marad, illetve a honlap tartalmából csak kivonatokat használ fel. A sajtóközlemények tartalma és más nyilvános dokumentumok felhasználhatók a hivatalos publikációkhoz. Ez nem vonatkozik a nyilvános dokumentumok azon részeire, amelyek védjeggyel védettek, vagy a szerzői jogi törvények, illetve más jogi előírások vonatkoznak rájuk.

2. A felelősség korlátozása

Linde Gáz Magyarország Zrt folyamatosan ellenőrzi és frissíti honlapján az információkat. Bár kiemelt figyelmet fordítunk rá, a Linde Gáz Magyarország Zrt nem tudja garantálni, hogy a honlap mentes a hibáktól. A társaság tehát nem vállal felelősséget és nem szolgáltat semmilyen garanciát sem nyíltan, sem hallgatólagosan, hogy a megadott adatok naprakészek, pontosak és hiánytalanok. Ugyanez vonatkozik minden más, a Linde Gáz Magyarország Zrt honlapján keresztül elérhető hivatkozásra, mivel ezek más társaságokhoz, illetve harmadik félhez tartoznak. Linde Gáz Magyarország Zrt nem vállal felelősséget az ilyen weboldalakkal kapcsolatosan, és nem felelős azért, hogy a gazdasági szereplők adatvédelmére vonatkozó szabályokat ezen weboldalak készítői betartják-e.

Linde Gáz Magyarország Zrt fenntartja magának a jogot, hogy bármikor és előzetes értesítés nélkül módosításokat vagy kiegészítéseket hajtson végre az információkban vagy az adatokban. A Linde honlapján szereplő minden nyilatkozatunk, amely a társaság jövőjével kapcsolatos, a Linde menedzsmentjének megítélésén és meggyőződésén alapul, ezért ezeknek van némi kockázata, bizonytalansága. A Linde Gáz Magyarország Zrt nem köteles frissíteni a társaság jövőjével kapcsolatos nyilatkozatokat, és nem vállal felelősséget az ilyen nyilatkozatok tekintetében. Linde Gáz Magyarország Zrt bármikor megtagadhatja a honlapjához való hozzáférést, és nem nyújt garanciát arra vonatkozóan, hogy a honlapja folyamatosan rendelkezésre áll.

Bár a Linde Gáz Magyarország Zrt mindent megtesz annak érdekében, hogy honlapját megvédje az internetes fertőzésektől, nem tudja garantálni, hogy a weboldal vírusmentes.

Harmadik fél (szolgáltatók) weboldalai/linkek A weboldal tartalmaz harmadik fél honlapjára vonatkozó linkeket és hivatkozásokat. Ezek a linkek és hivatkozások nem jelentik azt, hogy a harmadik fél honlapjának tartalmát a Linde Gáz Magyarország Zrt jóváhagyta. A Linde Gáz Magyarország Zrt nem vállal felelősséget harmadik fél honlapjának rendelkezésre állásáért vagy annak tartalmáért, és nem vállal felelősséget semmilyen olyan kárért vagy sérülésért, amelyet annak használata okozott, függetlenül annak szándékától. A Linde Gáz Magyarország Zrt honlapján a harmadik fél weboldalára mutató linkek biztosítása kizárólag a felhasználók kényelmét szolgálják.

3. Harmadik fél (szolgáltatók) weboldalai/linkek

Annak érdekében kérhetjük Öntől személyes adatainak megadását, hogy lehetőségünk legyen arra, hogy az Ön információkérésének eleget tegyünk. Minden ilyen adatszolgáltatás az Ön számára teljesen önkéntes, és kizárólag abból a célból használjuk fel, hogy az Ön kérésére tájékoztatást adjunk. Minden adat gyűjtése, tárolása, feldolgozása és felhasználása során alkalmazzuk az adatvédelmi törvényt.

4. Felhasználói adatok

Ezen jogszabályok és a weboldal használatával kapcsolatosan felmerülő jogi kérdések és viták a PTK rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak.